Küldetésünk


Célunk, tevékenységeink, munkatársaink

Célunk

Nap mint nap olvashatunk arról, hogy mennyire reménytelen helyzetbe kerülhetnek gyermekeink akár egy baleset okozta sérülés, akár pedig veleszületett betegségek által. Sajnos a legtöbb esetben belföldön nem, vagy nem mindenki számára elérhető kezelések jelenthetik a túlélést.

Az egészségügy anyagi helyzete ismert – a reformok még hosszú ideig nem hoznak gyökeres változást. Azonban összefogással és emberséges hozzáállással nagyon sokat javíthatunk ezen az állapoton, és nem túlzás kijelenteni: emberéleteket is megmenthetünk!

A Remény Gyermekeinkért Közhasznú Alapítványnál azon dolgozunk, hogy ha szükség van rá, a műszerezettség vagy a kezelési költségek hiánya önmagában ne csökkentse egy gyermek túlélési esélyét.



Tevékenységeink

Hinta
A Remény Gyermekeinkért Közhasznú Alapítvány

2005 májusában jött létre. Célul tűztük ki, hogy beteg gyermekek gyógyításával foglalkozó egészségügyi intézmények számára, egyedi szerződések alapján és igény szerint életmentő egészségügyi, gyógyászati berendezések, nagyértékű műszerek beszerzését támogatjuk. Alapítványunk egy kis létszámú, budapesti irodában működik.

Munkánk során – kuratóriumi elbírálás alapján – a beteg gyermekek egészségügyi ellátásához szükséges anyagi háttér megteremtésében is segédkezünk: a társadalombiztosítás által nem, vagy csak részben finanszírozott, esetleg csak külföldön elvégezhető műtétek, kezelések költségének részbeni/teljes előteremtésével, a beteg gyermekek családjának anyagi támogatásával. Tevékenységi körünkbe tartozik a szociális családsegítés és az időskorúak gondozása is.

Támogató munkánkat elsősorban adománygyűjtéssel, karitatív, jótékonysági programok szervezésével végezzük. A pénzadományok mellett olyan természetbeni adományokat is szívesen fogadunk, amelyekkel a gyermekgyógyászati intézmények munkáját tudjuk segíteni. A felajánlott pénzbeli támogatásokról igazolást adunk annak érdekében, hogy támogatóink az adományaik összegével csökkenthessék az adóalapjukat.

Munkatársaink

Kiss László

alapító

Dr. Nagy Kálmánné

a kuratórium elnöke

Ratkovszky-Nagy Nikolett

a kuratórium tagja

Kissné Csók Margit

a felügyelőbizottság elnöke

Kiss Károly

a felügyelőbizottság tagja

Alapítványunk működésének a mindenkor hatályos törvényi szabályozás szerinti megfelelőségét jogi szakértőnk, Dr. Kosik Péter ügyvéd biztosítja.

Hogyan támogathatja alapítványunkat?

Hinta

Ha ön is szeretne hozzájárulni céljaink eléréséhez, többféle módon is segíthet nekünk:

Alapítványunk anyagi és természetbeni támogatásokat is elfogad. Pénzbeli adományokat egyrészt az alábbi számlaszámra történő, eseti vagy rendszeres Forint átutalással tudunk fogadni:

OTP Bank

11708001-20548609-00000000

Az adományok összegének nem szabunk alsó határt – a legcsekélyebb támogatást is szeretettel és köszönettel fogadjuk!

Ha Ön magánszemélyként kíván segíteni nekünk, akkor személyi jövedelemadója 1%-ának felajánlásával is támogathatja alapítványunk tevékenységét. Ennek részleteiről az 1% menüpontban olvashat.

Természetbeni támogatás alatt elsősorban a gyermekek ápolásával, gyógyításával kapcsolatos termékekre gondolunk. Amennyiben megtisztel bennünket azzal, hogy támogat minket, kérjük vegye fel a kapcsolatot irodánk munkatársával a menüpontban található elérhetőségeink egyikén!

Ahogyan az a tevékenységünk leírásánál is olvasható, adománygyűjtő és támogató munkánkat minden esetben egyedi szerződések alapján, célzott módon végezzük. Aktuális gyűjtőakcióink részleteit a Hírek menüpontban tesszük közzé.

Lehetséges, hogy egyszerre több célra is gyűjtünk adományokat. Annak érdekében, hogy az Ön támogatása az Ön által kijelölt szerződés szerint kerüljön felhasználásra, adományozás előtt kérjük vegye fel a kapcsolatot irodánk munkatársával! Elérhetőségeinkről a Kapcsolat menüpontban találja.



Támogatását előre is szeretettel köszönjük!

Egy százalék


Alapítványunk támogatásának legegyszerűbb módja

Önnek semmibe sem kerül - Nekünk nagy segítség

Alapítványunk munkáját a legegyszerűbben úgy támogathatja, ha jövedelemadójának egy százalékát felajánlja számunkra. Önnek ez most semmibe sem kerül, azonban a gyermekeknek, az ő szüleiknek és az egészségügyi intézményeknek lehet, hogy pont ez a pár forint hiányzik ahhoz, hogy egy életmentő, nagy értékű műszert megvásároljunk, vagy kifizessük egy kis betegünk gyógykezelésének számláit.

Hogyan adhatja nekünk személyi jövedelemadója 1%-át?

Ha Ön, a könyvelője vagy a munkáltatója papíralapú adóbevallást nyújt be, akkor mellékelni kell hozzá a rendelkező nyilatkozatot. Hogy megkönnyítsük az Ön dolgát, mi már elő is készítettük ezt a dokumentumot, amellyel Önnek már csak annyi a teendője, hogy innen letölti (megnyitja), kinyomtatja, és csatolja a bevallásához (vagy átadja munkáltatójának vagy könyvelőjének).

Ha Ön elektronikus adóbevallást készít, akkor elegendő az alapítványunk adószámát beírnia A kedvezményezett adószáma rovatba:

18587999-1-42

Hogyan győződhet meg arról, hogy alapítványunk valóban jogosult az SZJA1%-os felajánlás fogadására?

A NAV minden évben elkészíti/frissíti azoknak a civil szervezeteknek a listáját, amelyeknek hivatalosan felajánlható az SZJA egy százaléka. A 2024-ben érvényes listát megnyithatja közvetlenül ezen a linken. Alapítványunk a listán a 25199-es sorszámmal szerepel.

Mi lesz a sorsa a felajánlott egy százalékoknak?

Mivel alapítványunk kizárólag célzottan gyűjt adományokat, az SZJA 1%-os felajánlásokat is mindig az aktuálisan érvényben lévő szerződések egyikéhez könyveljük. Hogy egy adott évben épp melyik gyűjtőakciót erősítjük az 1%-os bevételekkel, azt kuratóriumi elbírálás dönti el.

Alapítványunk kuratóriuma úgy döntött, hogy 2024-ben az SZJA 1%-ok felajánlásából befolyó teljes összeget a korábbi évekhez hasonlóan idén is az Országos Mentőszolgálat javára ajánljuk fel.

Alapítványunk támogatási szerződés alapján évek óta több mentőállomás munkáját is segíti azzal, hogy olyan, a mindennapi mentőszolgálati tevékenységhez elengedhetetlen műszereket, berendezéseket, segédeszközöket vásárol számukra, amelyeket az adott mentőállomás a rendelkezésére álló anyagi keretek szűkössége miatt önerőből már nem tudna finanszírozni. Habár alapítványunk 2023-ban sokkal kevesebb adományt tudott gyűjteni, mint a korábbi években, a Mátyásföldi mentőállomásnak továbbra is minden segítségre szüksége van, hiszen sajnos már a relatíve kisebb értékű eszközök (például a kisgyermekek vizsgálatánál nagyon nagy segítséget jelentő érintésmentes lázmérők) beszerzése is nehézséget okoz számukra. Így tehát minden kedves felajánlónk biztos lehet abban, hogy jövedelemadójának egy százalékával egy nemes célt támogat.



Nagylelkű segítségét az általunk támogatott gyermekek és egészségügyi intézmények nevében is köszönjük!

Támogatóink


Hírek


Alapítványunkkal kapcsolatos fontosabb események

Alapítványi közgyűlés 2023.

2023.05.01.

Alapítványi közgyűlés 2022.

2022.06.01.

Alapítványi közgyűlés 2021.

2021.05.31.

Alapítványi közgyűlés 2020.

2020.06.01.

Alapítványi közgyűlés 2019.

2019.06.14.

Egy százalék remény

2019.03.29.

Megérkezett az 1%

2018.10.23.

Megváltozott az adószámunk!

2018.07.23.

Alapítványi közgyűlés 2018.

2018.05.14.

2018-ban is 1%

2018.04.10.

Megújult a honlapunk!

2017.09.09.

Alapítványi közgyűlés 2017.

2017.05.10.

Közeleg az adóbevallási időszak

2017.02.01.

Adomány a Rákoskeresztúri Mentőállomás részére

2017.01.06.

Kapcsolat


Kedves Látogató!

Köszönjük, hogy érdeklődik alapítványunk iránt! Kérdéseit, kéréseit, javaslatait legegyszerűbben az alábbi űrlap kitöltésével juttathatja el hozzánk. Munkatársunk rövid időn belül válaszol minden megkeresésre. Az űrlap alatt található további elérhetőségeinken is állunk rendelkezésére.


Itt vagyunk

Alapítványunk irodája a

1085 Budapest
József körút 34

címen található

Személyes találkozás

Személyes találkozás

Amennyiben Ön személyesen is szeretné megismerni alapítványunkat, akár adományozási felajánlás, akár támogatási szerződés írása céljából, szeretettel várjuk fenti irodánkban! Kérjük, hogy látogatási szándékát telefonon mindenképpen előre egyeztesse munkatársunkkal, hogy felkészülten fogadhassuk Önt!

További elérhetőségeink

levelezési cím

H-1085 Budapest
József krt. 34, II.em. 1/B

vezetékes telefon

+36 1 408 7612

mobiltelefon

+36 30 233 6332
+36 30 571 7176

  • elektronikus csatornák

  • Köszönjük megtisztelő bizalmát!